A metrón a japán öltözködés is remekül megfigyelhető. A tokiói belvárosi stíl röviden: nekünk rémes. Mármint a női divat. A férfiak a belvárosban kizárólag fekete öltönyben közlekednek aktatáskával. Ez ok. A feleségük nyilván meg tudja őket különböztetni. De a nők! Az összes öltözködési hibát következetesen és szinte szándékosan elkövetik. Fekete harisnyához fehér szandálba bújnak, fehér tüll-szoknyát (!) vesznek fel, egyszerre hordanak nyári holmit a télivel, elegáns kosztümöt műanyag gyönggyel, nylon táskával. Vagy babacipő vagy tíz centis sarok, ami az esetek nagytöbbségével csámpásra van járva. Ezek után már jól esik, hogy legalább a színekben visszafogottak: fekete-fehér, bézs és barackszín. Ezen kívül gyapjúsort, csipke, teklagyöngy és műnyúlszőr. Brrrrr…. El tudtok képzelni egy húszas évekbeli porcelánbabát, fehérre festett arccal és pirosra pingált szájjal? Na ez az image megy akár még negyvenig is.

Ráadásul idén Halloween-kor voltam. Bevallom, néha gondot okozott megítélni, hogy vajon ez már a jelmez, vagy neki ez a normál outfit-je.  Shibuyán (a világ legforgalmasabb gyalogátkelőjében) egyszer csak elment mellettem Cindarella (Hamupipőke Disney-től). Ennél csak az volt meglepőbb, hogy ez a többieket (kb. háromezer japán) egyáltalán nem lepte meg. Még csak meg sem fordult senki utána. Harajuku városnegyedben meg mindennap Halloween van. A fiatalok oda járnak tombolni és exibicionálni. Őrült sminkek, és jelmezek, aztán a sok turista fényképezi őket. Disneyland rockerek és manga arcok.

Európai szemmel igazán jól öltözött japán nőt tényleg csak a Ginzán láttam. Ez a legelegánsabb városrész, kilométer hosszan európai-amerikai luxusmárkákkal és a New York-ihoz mérhető Apple Store-ral. Itt van a kedvencen, az Itoya, ami egy 8 (!) szintes ápisz, és itt mértem a valaha tapasztalt legnagyobb LV-táska arányt is. Mivel én táska-érzékeny vagyok, ezért erre most kicsit részletesebben is kitérek (férfiak nyugodtan ugorhatnak egy-két bekezdést). Szerintem Tokióban kaphatóak a világ a legfantáziadúsabb táska kollekciói. Színben, formában, méretben. Mondjuk, mindegyiken lóg valami (l. alább telefonok), de az még eltávolítható. Hatalmas női táskaosztályok minden áruházban. Csakhogy mind műanyag. Pontosabban gusztustalan műbőr. A kirakatban pompásan néznek ki, de közelebbről… Viszont ezekért a táskákért is képesek 80-120 EUR-t elkérni. A valódi bőr táskák általában 300-350 EUR felett kezdődnek, sokkal szerényebb belőlük a választék, egy Westend alagsori olasz táskás kínálata könnyűszerrel verhetné az egész piacot. Így hát be kell látni, hogy ebből a perspektívából a luxusmárkák sincsenek elérhetetlen távolságban, ami némileg megmagyarázza a valódi LV táskák erős penetrációját.

Egyébként is minden menő, ami európai. Bármelyik jobb élelmiszerboltban lehet kapni Evian ásványvizet, és a drogériákban táskás szem csináló kézikészüléket, táskás szem csináló fehérítő krémmel. Tudtátok, hogy a szem alatti táskáktól optikailag kinyílik is a szem, és már majdnem úgy fogsz kinézni, mintha európai lennél? A japánoknak a helyi szépségipar legalábbis ezt adja el. A fiatalok nagy része megműtteti a szemhéját, amitől még nem fog úgy kinézni, mint aki a Wesselényi utcában született, csak pont úgy mint egy japán, aki európainak akar látszani. Ha már a szemnél tartunk: a belvárosi metrón utazó női populáció teljes egésze műszempillát hord. Az ok egyszerű. Megfigyeltétek, hogy az ázsiaiaknak lefelé nő a szempillája, ellentétben veletek, akinek minden fizikai beavatkozás nélkül is felfelé göndörödik a pillája? Nekik olyan kis befelé hajló ernyőcske nő, amitől a szemük még szűkebb. Mi is göndörítjük, dúsítjuk, vízálló supershock max double false lash effect volumizer-rel, na nyilván, de az ázsiai genetika az ilyen felszíni beavatkozásoknak ellenáll. Ide kell a műszempilla.

Botorság lenne szolárium szalonokat nyitni vagy önbarnító-krém gyártó bizniszbe fogni Japánban. A japán szépségideált mind a mai napig a mészfehér arc testesíti meg. Jószerivel minden francia luxus kozmetikai márkának megvan az ázsiai piacra gyártott fehérítő terméksora, amit értelemszerűen csak itt lehet kapni. Esernyő/napernyő gyártó cég részvényeket azonban nyugodtan vehettek. Szinte mindig látni az utcán olyan nőt, aki akkor is esernyővel járkál, amikor sem az eső nem esik, sem a nap nem süt. De akkor is van ám UV sugárzás! Szerinte. (Utánanéztem a japán halálozási statisztikáknak, erről majd később még szó lesz, egyelőre annyit, hogy bizony a bőrrák szinte ismeretlen Japánban.)

Tokióban eltévedni viszonylag egyszerű. Már csak azért is, mert hiába van térképed, nincsenek utcatáblák. Ennek viszonylag megfelel az, hogy a térképen sincsenek utcanevek. A belvárosban néhány sugárútnak van neve, de azon túl semmi. Ilyenkor kell megállni a térkép felett, és várni, hogy egy kedves japán odajöjjön, és útba igazítson. És tényleg oda is jön, és segít akár tud angolul akár nem. Kicsit olyan, mint amikor a vak embert átviszik az úton, akár át akar menni, akár nem. Ő mondja japánul. Ha sikerül megértetni vele, hogy hová akarsz eljutni, akkor ő is el is kísér. Jön veled, akár arra visz az útja, akár épp az ellenkező felé menne. Ez állítólag nagyon kedves gesztus, és udvariatlan visszautasítani. Útközben meg megy a „verárjufromjuróphaunájsz”.

Én amúgy központi helyen laktam, a Shinagawa station közelében (kb. mint a Délinél). Ide könnyű volt hazatalálni: matrac alatt két nachtkaszli, hokiütő, kisgyufa, nagygyufa = 品川. Ezt kell megjegyezni.

Van még néhány furcsa szokás: metrón öregnek helyet átadni nem előzékenység, hanem sértés. Nem is teszik. Metrón mobiltelefont baszkurálni viszont kötelező. Beszélni nem lehet rajta (ezt mindenütt tiltótáblák jelzik és angolul is számtalanszor bemondják), viszont sms-eznek, facebookolnak, és játszanak rajta doszt. Mobiltelefon nincs lógó basz nélkül. De komolyan: középkorú öltönyös üzletember telefonján is lóg valami szőrös. Bázikus méretű Hello Kitty-s rószaszín tokos IPhone középkorú nők kezében. Mondani is felesleges: azon is lóg valami. Sokan mondják, a japánokban van egy nagy adag infantilizmus. Az összes videó játék (Nintendo, SEGA) innen származik. A divatot is uralja az iskoláslány stílus, a nők természetes hanglejtése a magas hangú nyafogás. Sumimaseeeeee. Ezt igazából kottáznom kellett volna… Mindenütt agyonsminkelt eladó lányok, akik rád sem néznek, csak ezt sikongatják folyamatosan. Viszont néhány üzletben más a módi: az eladó rádtapad, akár a Vörös Október Ruhagyár mintaboltjában a férfiöltöny kereskedelmi alkalmazott annó.  Közben meg folyamatosan kommentálja az általad szemrevételezett terméket, japánul. Ez szerintük a magas színvonalú kiszolgálás része, szerintem meg rém idegesítő. Ilyen helyekről általában menekültem.

Amúgy a shopping élmény Tokióban már csak azért is meglehetősen korlátozott, mert az én 38-40-es méretemben jószerivel nincs választék, ha mégis, akkor az XL-esre címkézett cuccok között keresgélni szerfelett lelombozó. (Hozzáteszem, azt sem tartom normálisnak, hogy az USA-ban S-esnek minősülök… bár az sokkal hízelgőbb.) Ha viszont mégis veszel valamit, akármit, bármit, akár egy 10 EUR-s dolgot is, azt bárhol és ingyen ajándékcsomagolják. Giftorepingo. A csomagolás Japánban ugyanis tradíció. Pontosabban az ajándékozás. Mindenki mindenkinek egyfolytában ajándékokat ad. Ez a feudális társadalom egyik megmaradt szokása: mindig meg kellett váltani a feljebb való jóindulatát valami apróbb vagy nagyobb ajándékkal. Japánban igen sokáig nem volt olyan erős állam és jogszolgáltatás, ami intézményszerűen védte volna polgárait. A hadurak védelme nélkül az alattvalók kiszolgáltatottak voltak, ezért mindenki valaki másnak a vazallusa volt. Állítólag ez a rendszer mind mai napig továbbél a kapitalista nagyvállalatok alkalmazottjai, a salaryman-ek világában is. A szépen csomagolt ajándék átadásával a tiszteletet és az alárendelődést fejezik ki. Tokióban mindenki tudja, hogy hol a helye.

ATM-ből pénzt felvenni, csak némi előzetes térképes tájékozódás után lehet. Csak speciális, általában egymástól városrésznyire lévő automaták fogadnak el nem-japán kártyákat.  Ezeken van angol opció, az összes többin csak hangyaláb betűkkel a feliratok. Ezekkel nem is érdemes próbálkozni.