Divatblog. A hétvége többrendbeli zokni-szandál spottinggal telt. Valóságosan és virtuálisan is. Aki még nem látta saját szemével, annak:

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=564367020272536&set=p.564367020272536&type=1&theater

Na de ezt már lerágtuk.  Azt viszont még nem mondtam, hogy most volt Wagner születésének 200. évfordulója, ennek tiszteletére meg Wagner-napok, és Wagner dalest a MÜPA-ban.  Wagner. Dalok. Az összes. Ez akár egy melléknév fokozása is lehetne. Mondjuk az über érdektelen szinonimájáé a világ azon maradéka számára, amelyik nem Wagner-fan. A többiek meg szomorkodnak majd, hogy Wagner nem írt sok dalt, az összes belefér egy bruttó másfél órás előadásba. Bruttó, Kovács professzor (valljuk be érdekes, vicces, hovatovább magával ragadó) konferálásával, kottatartó és kották ki-be cihölésével, zongoraszékre fészkelődéssel, és a vonatkozó közönség megtekintésével.

Autentikus Wagner-rajongóhoz úgy tartozik a zokni–szandál outfit, ahogyan Kéri Lászlóhoz a kockás pulóver. Mintha az értelmiség ruházkodása egy állandó öndefiniálási kényszer hatása alatt állna: zoknit veszek szandálhoz csakazértis. Nem mosok hajat. Csakazértsem.  A hölgyek (?) zokni-szandálhoz viselt kardigán-dzsörzé ruha kombinációját a Corvin Áruház második emeletén leltárazták, amikor Kudlik Juli után még dauer vizet lehetett volna elnevezni, az urak (?)  trottyos nadrágja meg már a krími háború idején sem számított különösen értékes hadizsákmánynak. Persze, az értelmiséget nem fizetik meg, vagy ha igen, akkor ők ritka Wagner felvételekbe, és nem szemöldök tetoválásba, szilikon mellekbe, vagy dizájner fesönbe fektetnek. Értem én. Megértettem.