Végre egy ország, ahol a közvélekedés megegyezik az én véleményemmel! Mondjuk ezt jelen esetben a tetoválások megítélésére korlátoznám. Japánban tetovált testtel ugyanis tilos mutatkozni. Konkrétan nem is egednek be fitnesz terembe, uszodába, és onsen-be sem (hagyományos japán fürdő) ha látszik rajtad tetoválás. Ők ugyanis értik, amit sajnos a világ maradéka következetesen félreért, hogy a tetoválás ciki. A tetoválás börtön és kriminális megkülönböztető jel, amit Japánban kizárólag a jakuza (japán maffia, szervezett bűnözés) tagjai viselnek.

Pachinko szalonba nem mertem bemenni. Nyilván semmi bajom nem esett volna azon túl, hogy néhány napra megsüketülök, de nemcsak a zaj elviselhetetlen bent, hanem a füst is. Japánban még nyilvános helyeken, éttermekben lehet dohányozni.  A pachinko egy számunkra érthetetlen video-flipper szerencsejáték. Kis acélgolyókat kell mozgatni, és a nyeremény, (what a surprise) sok kis acélgolyó. Amit persze be lehet váltani mindenféle ajándékra (toll, öngyújtó, de még akár élelmiszerbolt vásárlási utalványra), illetve természetesen készpénzre is, noha ez az utóbbi –elvileg – nem legális. Ilyen pachinko szalonok 5-8 emeletes házakat töltenek meg, nem ritka, hogy egyszerre több ezer játékos ül a gépek mellett! Egyéb más szerencsejáték vagy kaszinó tilos. Az meg külön érdekes, hogy az egész pachinko világot a Koreaiak tartják kézben egész Japánban.

És akkor most a gasztronómiáról. Az átlagéletkor Japánban 80 év felett van. Én ezt a japánok táplálkozási szokásainak tudom be. Korántsem igaz, hogy csak sushit és nyershalat esznek. Viszont tényleg sushi-hoz (azaz inkább nigiri-hez) a legkönnyebb a turistának hozzájutni. Tokió utcaszintje önmagában egy nagy étterem, aminek sok millió bejárata van. Van egy rakat saját gyorséttermük, ahol valóban 5 percen belül kaphatsz udont (tésztás forró leves), tempurát (olajban kisütött panírozott hal, rák, zöldség, bármi), sabusabut (marhahús csíkos leves, kvázi hot pot) vagy természetesen sushi-t. Minden étteremben automatikusan jön a jeges víz, ami vezetékes víz ugyan, de teljesen iható európai embernek is. Csak zárójelben: nőt egyedül enni ilyen, vagy bármilyen helyen nem láttam. Hmm. És ami a helyes étkezéssel összefügg: nem esznek cukrot, az édességek egyáltalán nem édesek. Személy szerint én mochi-függő vagyok (vicces, nyálkás állagú rízssüti, ami belül vörösbabbal van töltve). Ebből napi három az adagom. Az ILoveSushi-nál van, az majdnem olyan mint az igazi, csak mintha mindig ráült volna a séf… (A mochi egy golyó és nem egy tócsni! Please.)

Az egyetlen egészségtelen szokásuk, hogy mindent iszonyat forrón tálalnak, és esznek is! A japán hagyomány szerint mindig a családfő kap először az ételből, és rögtön enni kezdi. Az asszony a legvégén, addigra talán már meghűl egy kicsit. A statisztikák szerint kevesebb a rákos beteg Japánban mint Európában, de relatív több a férfiaknál a gyomor, és nyelőcsőrákos. Ezt egyértelműen azzal hozzák összefüggésbe, hogy a férfiak túl forrón eszik az ételeket!

Immár másodszor részt vettünk egy hagyományos japán ebéden: 9 fogás több mint két órán keresztül. Nem vagyok egy gasztroblogger, de ez megér majd egy külön bejegyzést.

Végül néhány ingatlanpiaci információ, ha a fentiek esetleg arról győztek volna meg, hogy a japán fővárosba emigrálj: egy átlag tokiói egy 30 m2-es lakásban lakik negyedmagával. Ha ez a belvárosban van (mondjuk mintha a VI. kerületben lenne), akkor a havi bérleti díja 1500-2000 EUR. Ha mindezt meg akarnád venni, akkor a négyzetméterárak 8-10 ezer EUR között mozognak! Ha vállalod, hogy irányonként napi 1,5-2 órát ingázol, de még mindig a városban szeretnél lakni, akkor ezek az árak nagyjából feleződnek. Welcome to Tokio!